2008. szeptember 23., kedd

Betegség:(

Szegény Dávidomra rájár a rúd! Vasárnap reggelre tiszta csipa lett a szeme, (már máskor is előfordult) tegnap éjszaka pedig makacsul 39 volt a láza, ami semmitől se akart lemenni. Végül egy Naturlandos kúp levitte, és hála az égnek azóta se kellett csillapítani!
Nagyon pipa vagyok két dolog miatt is, az egyik az, hogy a gyermek lázcsillapító kúpot (ezt a naturlandosat,) vénykötelessé tették, de ami nem használ -nurofen- azt amúgy is lehet kapni. Csak a gyógyszertáros jóindulatán múlt hogy megkaptam recept nélkül is!
A másik dolog pedig, hogy voltunk anyóséknál hétvégén, ahova múlt héten azért nem tudtunk menni, mert a Klaudia (keresztlányunk) most kezdte az ovit, és beteg lett. Erre még mindig beteg volt és az anyja nem volt képes haza vinni, amíg mi ott vagyunk, és Dávidot faszán meg is fertőzte!!!:(((((((((((((( Ilyenkor olyan ideges vagyok, hogy fel tudnék robbani! Azt el tudtam kerülni, hogy Áki ne fertőzze meg Dávidot amikor beteg volt és az 50 km re lévő rokongyerektől ezt nem tudom kivédeni!:(
Persze nem a gyerek tehet róla, hanem a szülei, akik ennyire nincsenek tekintettel a másik gyerekére és csak magukkal foglalkoznak!:@

2008. szeptember 14., vasárnap

Hűvösödik:)






Ennyire még sose örültem annak, hogy lehűlt a levegő!!! De ez is csak azért van, mert a hűvössel, megdöglenek a szúnyogok, és a legtöbb bogár, ami az Én Drágámnak a szenvedéseit okozza!

Annyira rossz ezeket a pöttyöket látni rajta, és nézni ahogy szenved mert viszket neki. De ennek már hamarosan vége! Bár még holnap egy újabb tubus krémet fel kell neki íratni, de nyárig már remélhetőleg nem fog kelleni!



A mai napom nem igazán úgy alakult, ahogy terveztem. Ugyanis úgy volt hogy egy egész napot fogok állni egy Oriflames stand mögött egy sport és egészség napon. De reggel, amikor már fel voltam öltözve, kisminkelve, akkor vettem észre hogy jött egy sms a lánytól akivel mentem volna, hogy nem tud jönni mert beteg!:( Bár már hajnalban küldte, nem vettem észre:((( Pedig szívesen visszaaludtam volna még! De azt is sajnálom hogy nem tudtunk elmenni, mert nagyon készültem rá! Életemben először vettem volna részt ilyesmiben!:( Na de sebaj, ugyanis kihasználva hogy itthon maradtam, elmentünk a Veresegyházi Medve otthonba!


Nagyon sok szép macit láttunk, amit Dávid csak kutyának nevezett először! De aztán mondta hogy brumm-brumm.:)


A medvéken kívül még láttunk farkast és Őzikét, meg vaddisznót akik annyira büdösek voltak, hogy nem tudtuk sokáig nézni Őket!

Itt (szerintem ez a rangidős mackó) éppen nyuszit eszik:)


Itt Pedig Engem láthattok a kis drágámmal:)Ennél a képnél a mancsokra hívnám fel a figyelmeteket!:) Szerintem nagyon cuki:)))))

Áki épp azelőtt jött haza apukájától mielőtt indultunk volna, de Ő nem akart velünk jönni, mert tavaly májusban voltak a sulival. Inkább ott maradt a mamánál forma 1-et nézni:(

2008. szeptember 12., péntek

Üveggolyó!

Kaptam egy üveggolyót Gertitől!
Életem első virtuális üveggolyója:) Köszi Gerti;-)


A: Apa
Á: Áki
B:Barátság
C: Cica
CS: Család
D: Drágaság
E: Engedély
É: Érzelem
F: Függőség
G: Gumilabda
GY: Gyurikám
H: Hajnal
I: Ingerült
Í: Íjászat
J: Jutalom
K: Költségvetés
L: Lámpaláz
M: Mani
N: NEM
O: Olykor
Ó: Ó Istenem
Ö: Ökörszem
Ő: Őőőőőő....
P: Polgárias
R: Rest
S: Sóbarlang
SZ: Szerelem
T: Tuti
TY: Tyúkanyó
U: Ugatás
Ú:Újdonság
Ü: Üvöltés
Ű:Űr
V: Versike
W:World (Trade Center)
X: Xar
Y: ???
Z: Zene
ZS: Zsivaj


És ahogy ez lenni szokott, gurítom is tovább az üveggolyót, ! számomra nagyon kedves Bloggernek:)

1: Sedit, Kriszta és Boróka
2: Mia, és Maja
3: Csupella (remélem benéz:)
4: Kíra Csenge, és Anyukája

Jó gurigázást!:))))

2008. szeptember 8., hétfő

Egy szuper hétvége

Mint a címből is kiderűl, nagyon jól sikerült hétvégén vagyunk túl:)

Szombaton elmentünk a barátnőm fiának a 9. szülinapjára, és ott is aludtunk. (ha oda megyünk szinte mindig ott alszunk)
Még odafelé a savoya parkban Dávid repülőt vezetett:)

Bárátnőmnek 3 fia van, és Én vittem a saját kettőmet, és így mindenkinek volt kivel játszani!

Igazából nem is igen ragoznám a szót, hiszen a képek magukért beszélnek:)

Talán még annyit, hogy a tűzön csülkös bableves készült csipetkével, ami isteni lett!:)))))

De ami elszomorító, az az, hogy Dávidka lábaszárán kijött egy csomó új pötty, még szombat este, amikor nnem is pucérkodott:( Pedig bekentük szúnyogriasztóval, a Fenistil cseppet is kapja, és mégis!

De ennél nagyobb baja sose legyen egy gyerknek se!!!!

Szép hetet kívánok mindenkinek

2008. szeptember 6., szombat

Kármán - Look-alike Meter

MyHeritage: Look-alike Meter - Family tree template - Descendants

1 délelőtt a Heim Pálban

Na ne tessék megijedni, semmi komoly, csak a bőrgyógyászaton voltunk. Bár számomra ez is elég tragikus élmény volt, hisz láttam sok-sok beteg gyermeket!:( És azon imádkoztam végig, hogy komolyabb ügyben soha ne kelljen ilyen helyre jönnünk!

Tulajdonképpen azért mentünk oda, mert Dávidkám testén kb 1,5 hónapja jelennek meg újabb és újabb pöttyök, amit a gyerek orvosunk, és az itteni (felnőtt)bőr gyógyász is egyértelműen étel allergiának titulált. És mivel már minden olyan tényezőt kizártam Dávid étrendjéből, ami szóba jöhetett volna, de a pöttyök csak nem múltak, sőt... ezért döntöttük a gyermek szak orvos mellett. Aki megdöbbenve hallgatta hogy mit mondott nekünk az előző két (szakember), és fel volt háborodva, hogy egy ilyen nyilvánvaló ROVAR CSIPÉS ALLERGIÁT!!!!! hogy lehetett étel allergiának nézni????
Na mindegy a lényeg, hogy még 2-3 évig tavasztól őszig ez vár szegény babámra, hogy akár egy szúnyog csípéstől is tele lesz a teste kiütéssel, amit ahol el ér, szépen el is kapar, mert viszket!:(
Ebben az időszakban napi 3szor kell adjak neki fenistil cseppet, és egy különleges krémmel kell kenegetni, amit csak megrendelésre hozat a patika! És reggel este(főleg amikor kimegyünk az utcára, vagy a mamáékhoz) szúnyog riasztóval kell bekenni Dávid csuklóját, bokáját, nyakát!

Ma is rendesen le kell kenni, ugyanis gyerek zsúrra megyünk a barátnömékhez kertes házba:)

Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok! Használjátok ki a kánikulát:)