2008. december 28., vasárnap

Vége a karácsonynak








Sziasztok. Igen Edit, még élünk:)




Nagyon jól telt a karácsonyunk, évek óta nekem ez volt a legjobb szentestém. Mégpedig azért mert fentvolt mindkét tesóm, a nővérem lányai, és játszottunk egy jót. Előszőr Activityztünk, azután meg bassoztunk. Ez utóbbi egy nagyon jó, kockával játszandó játék:) Gyurival mindenkit elvertünk:)




Ami azt illeti két szenteste is volt, ugyanis most az az év következett, amikor is Ákos az apjánál tölti a szentestét. Ilyenkor nemes egyszerűséggel Mi itthon egy nappal korábban tartjuk az ajándékozást. :)




Ez így mindenkinek jó, de Főleg Ákinak:)




Edit sikerült a mézeskalács, de nem lett elég puha:( Nem tudom miért.Pedig még a szomszéd gyerekek is segítettek csinálni:) Na de majd jövőre ügyesebb leszek. És a tojáshab felverésénél se voltam elég kitartó, így nem lett kemény a hab, és nagyon nehéz volt díszíteni. A végére nagyon elfáradtam.:(




Viszont a többi étel, és a bejgli is remekül sikerült!:):):)




Apa a töltött káposztámról ódákat zeng, a bejgli nekem, meg Ákinak ízlik nagyon, a halászlé, és rántotthal meg mind elfogyott.




Most rendhagyó módon anyósék is itt töltötték a szentestét, és nekik is nagyon ízlett minden. Aztán 25.én együtt mentünk hozzájuk haza Nyáregyházára. Ott csak 1 napot voltunk, mert Dávidkám beteg lett, és azóta is az. Márcsak abban reménykedem hogy 30.ra meggyógyul és le tudjuk vinni anyósékhoz, hogy mi el tudjunk menni szilveszterezni. Ha nem, akkor maradunk itthon. Bár már most sokkal jobban van, mint 26.án:)




Ami az ajándékokat illeti, idén csak a gyerekeknek jutott:( És még ennek ellenére is azt mondom hogy ez volt hosszú évek óta legszebb karácsonyom:)

2008. december 25., csütörtök


Áldott. békés karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek.

2008. december 19., péntek

SEGÍTSÉG!!!!!

Mint sejtettem, nem sikerül a dvd-t gépre se tenni, nemhogy ide:(
Kérlek segítsetek! Köszi!

A buli!:)






















Mint mindig, most is késve, de itt a buliról az ígért beszámoló, és a képek!

Nagyon jól sikerült a szülinap. Apa és fia mindketten nagyon jól érezték magukat! Dávidkám egészen fél egyig bírta, csak aztán feküdt le:)
A sok dolgom miatt, sajnos nem sok kép készült. A résztvevőkről egyáltalán, és Dávidról is csak amikor a tortát eszi az lett megörökítve!
Amikor az ajándékunkat átadtuk, akkor megkértünk valakit hogy fényképezzen, de nem jött össze neki, egy kép sem:( De sebaj, Dávidka így is nagyon örült mindennek. Nálunk most minden a Thomas körül forog, így tőlünk is ilyen ajándékot kapott, és aki tőlünk kért tanácsot, hogy mit vegyen, neki is azt ajánlottuk. Meg is lett a hatása, ugyanis Dávid a sok Thomas ajándék láttán tiszta extázisba került!
Tőlünk kapott egy kispárnát, és egy hatalmas darabokból álló kirakót. Ezen kívűl kapott még műanyag thomast, ami kockákat szállít, Dvd-t, mesekönyvet, (nem thomas:) ) egy gyönyörű pihe-puha köntöst, csak abba nem engedte magát lefényképezni.:( Meg még sok egyebet is.



Más.
Egészen jól bírjuk mostanában a bölcsit. Már 3 hete járunk betegség nélkül, és már egy nap volt hogy sírás nélkül bemegy a csoportjába:)
Sokszor ki szoktam lesni, miután bemegy, és nem túlzok, fél perc múlva már kutya baja, még ha sírva megy be, akkor is, addigra elfelejti:)
Csináltak a bölcsiben DVD-t egy nap a bölcsiben címmel. Ha sikerűl fel fogok tenni belőle egy részt:)

2008. december 10., szerda

Születésnap


Drága kisfiam. Isten éltessen nagyon nagyon sokáig!


Boldog születésnapot kívánunk Neked!

Szombaton lesz a buli, akkor jövök képekkel, és beszámolóval!

2008. november 29., szombat

Eltelt....

Amint várható volt Dávidka megint beteg lett, és egész héten itthon volt. Hétfőn vittem az orvoshoz, és kapott köptetőt. Most szerencsére lázzal nem járt a betegség, csak csúnyán köhögött, és folyt az orra. ( egy kicsit még most is köhög)
Hétfőn megkérdeztem a bölcsiben hogy a fényképezés erejéig be ugorhatunk e, amit meg engedtek. Kb 10 percet voltunk a bölcsiben. De szegény fényképésznek nem volt könnyű dolga Dáviddal, mivel azt hitte, hogy ott fogjuk hagyni, és mindig sírásra görbült a szája. Hiába mondtuk neki, hogy lefényképezik és már megyünk is haza:( Úgy tudtam sajnálni szegényt! Nem is lett mosolygós kép róla.
Legszívesebben kivenném a bölcsiből, de sajnos szükségünk van az Én fizetésemre is.

Viszont van valami jó dolog is. Dávidnak annyira megjött az étvágya, hogy az csuda. Olyan jó ízűen eszik, hogy öröm nézni. Tegnap előtt főztem karfiol levest, hát mit ne mondjak Dávid az nap is, meg másnap is, 2-2 tányérral bevágott belőle.
Szerintem a bölcsiben csak azért nem eszik, mert ott sürgetik. kb 15 perc van arra hogy egy ebédet megegyen. Ez szerintem nagyon kevés. Itthon akár fél órát is elnyammog, de megeszi az egészet amit elé teszek.

2008. november 22., szombat

Előkerültem!



Ez most egy gyors bejegyzés lesz, ugyanis szülinapi buliba megyünk hamarosan!




Majd egy hétig nem volt gépem, de most már legalább gyors mint a villám:)




A gyerekekről:


Dávid másfél hete jár újra bölcsibe. Ahogy a kapuját meglátja, már sír szegénykém:( De ahogy a dadusok elmondják nem sokáig. Az alvás megy neki, de az evés nem nagyon: Amit aztán itthon este bepótol:) De nem is csodálom hogy nem eszik. Akkora nagy kanállal esznek a gyerekek, hogy még nekem is nagy lenne:(


Most egy kicsit taknyos, és nem tudom hogy hétfőn tudom e vinni őt!




Ákosnak ma voltunk téli bakancsot venni, ugyanis kőkeményen megérkezett a tél, és sport cipőbe mégse járhat!




Gyuri és Dávid volt fodrásznál, mert Dávidot kedden fényképezik a bölcsibe, (már ha megy) Gyurinak meg már aktuális volt a hajvágás!

Bocsi ez a kép nem lett átfordítva!

2008. november 12., szerda

Okleveles szépségtanácsadó :)




Bezony! Elvégeztem az Oriflame szépségakadémiáját, aminek a végén oklevelet kaptunk!!!


Nagyon sok mindent megtudtam az oriflame termékeiről , meg álltalában a sminkelésről.



Alapjaiban dölt össze az eddigi "tudásom". Amiről eddig azt hittem, hogy így helyes, ahogy Én csinálom, arról kiderült, hogy nem úgy van!



Ha valakinek kérdése van szóljon, most nem akarok senkit fárasztani!:)





Dávid holnap megy bőlcsibe. Remélem nem úgy lesz, hogy csütörtök péntek megy, aztán megint itthon marad, mert elkapja a bárányhimlőt. Jó lenne, ha legalább egy kicsit megszokná, hogy ott van nélkülünk.



Szerintem holnap újra kezdődik előről a beszoktatás.:s



És most a játék:)


A szabályok:

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről

.2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!

3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!

4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Agyermekkori emlékeim igen vegyesek. Vannak jók is rosszak is.

De most csak a jórol írok, ami szinte az egész életemet végigkisérte!

És ez nem másról szól, mint a közelünkben működött Ifjúsági házról, és az az álltal szervezett programokról, táborokról. Nagyon szerettem oda járni. És nem csak azért, mert minden barátom, és a testvéreim is ide jártak, hanem azért is, mert ott úgy éreztem, törődnek velem, és fontos a véleményem. ( Nem úgy mint otthon)

Volt 3 (csúnya szóval) nevelő, akik terelgettek bennünket. Kisebb nagyobb sikerrel. Muszáj nevén neveznem Őket! Bauer Béla, Mezei MIsi, És Ádám Feri. Ők 3an mindig ott voltak, és mindig arra törekedtek, hogy mi, az újpalotai fiatalság értelmesen, tartalmasan töltsük el a szabad időnket. Ezt úgy tudták elérni, hogy rengeteg programot szerveztek nekünk. Imádtam a nyárvégi filmvetítéseket, amiket a híd alatt tartottak. És ahol újpalota apraja-nagyja ott volt, horgásszékkel, kissámlival, vödörrel. Na és ott voltak a szombati tinidiszkók, amihez nem egyszer A barátnőm és én csináltuk a büfét,lila hagymás zsíros kenyérrel, és 2 dl es coca cola-val:)

A másik kedvencem, amit csak a gyerekeknek szerveztek 2 hetes vándortáborokat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kipécéztek egy területet, pl a bakonyt, vagy mecseket aminek egy pontjáig elmentünk vonattal, de a többi napon csak gyalog túráztunk és 2 éjszakánál többet sehol nem töltöttünk. Ezt olyan szinten meg kellett szervezni, amit csak a mostani felnőtt fejjel fogok föl. Nagyon nagyon jó élményekkel tértem haza minden évben, és a mai napig szívesen emlékszem vissza. Van egy versike, aminek az első része a mai napig a fülembe cseng. Ez egy tábortűz melletti, esti program keretében született, aminek az volt a lényege, hogy csak e betűvel szabadott Verset írni. Ami így hangzott: a teljesség igénye nélkül, "Ferenc ember kedvenc helye e mecsek rengeteg erdeje. E-vel fecsegve, verseket keresve, csevegve.......stb a többi kikopott az elmúlt 20 év alatt:(

És akiknek továbbküldöm ezt a játékot? Kriszta és Boró, Kíra Csenge, Brigike, Dominó,

2008. november 6., csütörtök

Megvalósult a félelmem!

Igen, sajnos beteg lett Dávid, és még kedden kell vissza mennünk a dokihoz! 3 napig láza is volt, de az már nincs! De most nagyon csúnyán köhög még!
Így az első oktatási napról lecsúsztam, és még nem tudom mi lesz jövő héten hétfőn kedden!:(
Kedden apa itthon maradt Dáviddal, így akkor el tudtam menni!
De el vagyok keseredve nagyon, hogy ilyen beteg lett. Remélem hamar belerázódik ebbe a bölcsi dologba!

Tudom hogy még adós vagyok a kipécéssel, de most nincs hozzá hangulatom:( De meglesz ígérem!

Szép napot Mindenkinek!

2008. november 1., szombat

Első napok a bölcsiben:) :(

Bizony! Megvolt a beszoktatás, ami nem ment teljesen simán.


Az első két nap még csak 2 órát voltunk ott, és akkor végig én is ott voltam Vele. A 3. nap már el kellett jönnöm, amíg kint voltak az udvaron, és mire vissza mentem egy kislány beleszórta a szemébe a homokot, amitől nagyon csúnya lett. Amikor délután aludt itthon, arra ébredt, hogy a szeméből ürül ki a homok. Biztos nagyon fájt neki, mert nagyon sírt!

Képzeljétek, az első név amit megtanult az Én kisfiam, az a Gyöngyi Néni. Na nem ám ez a bölcsis dadája, hanem a takarító néni, aki a kaja felelős is egyben!
De hát amilyen tapsviharral fogadja, a kocsi zörgését a Drágám, annyira keveset eszik. :(
Ma is egy csomószor emlegette, ahogy mentünk kocsival a nagykátai temető felé.


Még egy olyan nap se volt, hogy végig ott lehetett volna a Dávid! Pénteken is már kettőre kellett érte mennem, és képesek voltak felébreszteni!:( nem is értettem hogy miért?


Pedig hétfőn már hosszú napja lesz, mert Én megyek oriflames képzésre, ami 4 ig tart a Váci úton. Apa meg dolgozik vidéken.


És ami még jobb, hogy van vagy 4 gyerek akik bárányhimlősek! Úgyhogy bármely nap robbanhat a bomba, és Ő is elkaphatja. Ugyanis nincs beoltva ellene.





Én még nem kaptam visszajelzést, a gyes igénylésemről. Vagy egyáltalán fognak küldeni valami értesítést? Aki tudja a választ légyszi írja meg!!!





Végül is nem a papír a lényeg, hanemhogy a számlámon lássam a plusz pénzt!





Képzeljétek, új "hobbim" akadt. Mégpedig a teszveszen a gyerekruha vásárlás!!!


Annyira jó dolgokat lehet kifogni, szinte fillérekért, hogy csak!


Ezt az együttest 1650 ft ért vettem!

Mindenkinek ajánlani tudom, hogy nézzen be és regisztráljon!

Gerti Kérlek add meg Csupellának az email címemet, mert ide mégse írnám ki:) Hogy tudja küldeni a meghívót a blogjához. Előre is köszi!

2008. október 20., hétfő

2 hét kimaradt:)






Bizony! Bár ez a két hét annyira nem volt mozgalmas, de a hétvégék igen!

11.-én szegeden jártam, és ha már ott voltam ettem is egy finom halászlét! Nyami-nyami!

Oriflames program volt, és Gyuri este/délután jött értem, mert a közelben dolgoztak (Szentesen). Nagyon jól esett!:)

A mostani hétvégén pedig Hévízen egy 10 szobás panzióba voltunk az egyik barátunknak a 40.ik szülinapján. Élő zenével!!!
A torta nagyon ötletes volt! ugyanis a család tagok képei voltak rajta! Gyuri ki is jelentette, egy ilyen tortának Ő is örülne:) Fergetegesen jó buli volt. Gyerekek nélküli, ereszd el a hajamat!!! Ránk fért egy kicsit a kikapcsolódás. Csak azt bánom, hogy a szaunát nem próbáltuk ki!:( Na de majd legközelebb! Elhatároztam, hogy valamelyik házassági évfordulónkat ott fogjuk tartani. Addigra a medence is fedett lesz, és egy oltári nagy bulit csapunk. Medencébe ugrálással, meg minden!:)


Na de vissza a hétköznapokhoz!

Ma megkapta Dávid a Pneumo oltást, és 2 hónap múlva a másodikat is megfogja. Eddig semmi lázat nem okozott Neki, kopp-kopp-kopp!!!

Voltunk a bölcsiben is leadni a papírokat, és Dávid már ment volna a babákhoz. Egy kicsit ott is kellett maradni a játszóján a bölcsinek! De az igazság az, hogy már nagyon fáradt volt a drágám, és alig vártam hogy haza érjünk! Rá 5 percre már aludt is. Aztán amikor végre felébredt, vihar iramban mehettünk Áki sulijába, ugyanis ma volt az utolsó lehetőség az ebéd befizetésére du 16.ig! Dávid 15:40 ig aludt!:o
De bicajjal lerobogtunk, és még idejében oda értünk!:)

2008. október 4., szombat

Már rég nem beteg!:)

Igen, hála Istennek hatottak a gyógypuszik, amiket a kedves barátaim küldtek, és ahogy jött az a magas láz, úgy el is tünt. Utána még kb 2 napig szörcsögtem, de az egyáltalán nem volt vészes.

Úgyhogy köszönjük szépen, jól vagyunk. Ezúton is köszönjük, hogy aggódtatok Dávidért!:))) Sőt, a csúnya pöttyeinek nyoma sincs már a szép testén:)

Telnek a mindennapjaink, egyik a másik után, és vészesen közeleg a bölcsi 1. napja. Minap már a gyest is meg igényeltük, mert ugye 30 nap az ügyintézési idő, és így pont mire kell addigra el lesz minden intézve!

Én is túl vagyok az első ORIFLAMES bemutatómon, ami 2 napos volt itt az erzsébet ligetben, ahol lakom!:) Szert is tettem 7 új belépőre, akiknek Én vagyok a szponzoruk!:)))) (csak megjegyzem, ha valakit érdekel, beszélhetünk róla, )


Ezen kívűl semmi különös nincs velünk. Dávidkám értelme nyiladozik, ahogy kell, és szinte már mondatokban beszél!!!! Nem vagyok elfogult, komolyan. Ezen a hétvégi eseményen, kapott apától egy nagyon aranyos cicát, amit azóta is lelkesen szorongat, vele alszik, eteti a cunisüvegből, és próbálja a szájába nyomni a cumiját!!!! Nagyon mókás! Szerintem majd vinni kell a bölcsibe is annyira szereti.
Kicsit izgulok, hogy fogja e bírni. Már most elkezdtem adni neki immunerősítő lekvárt, és a pneumococcus ellen is beoltatom, mielőtt megyünk!

2008. szeptember 23., kedd

Betegség:(

Szegény Dávidomra rájár a rúd! Vasárnap reggelre tiszta csipa lett a szeme, (már máskor is előfordult) tegnap éjszaka pedig makacsul 39 volt a láza, ami semmitől se akart lemenni. Végül egy Naturlandos kúp levitte, és hála az égnek azóta se kellett csillapítani!
Nagyon pipa vagyok két dolog miatt is, az egyik az, hogy a gyermek lázcsillapító kúpot (ezt a naturlandosat,) vénykötelessé tették, de ami nem használ -nurofen- azt amúgy is lehet kapni. Csak a gyógyszertáros jóindulatán múlt hogy megkaptam recept nélkül is!
A másik dolog pedig, hogy voltunk anyóséknál hétvégén, ahova múlt héten azért nem tudtunk menni, mert a Klaudia (keresztlányunk) most kezdte az ovit, és beteg lett. Erre még mindig beteg volt és az anyja nem volt képes haza vinni, amíg mi ott vagyunk, és Dávidot faszán meg is fertőzte!!!:(((((((((((((( Ilyenkor olyan ideges vagyok, hogy fel tudnék robbani! Azt el tudtam kerülni, hogy Áki ne fertőzze meg Dávidot amikor beteg volt és az 50 km re lévő rokongyerektől ezt nem tudom kivédeni!:(
Persze nem a gyerek tehet róla, hanem a szülei, akik ennyire nincsenek tekintettel a másik gyerekére és csak magukkal foglalkoznak!:@

2008. szeptember 14., vasárnap

Hűvösödik:)






Ennyire még sose örültem annak, hogy lehűlt a levegő!!! De ez is csak azért van, mert a hűvössel, megdöglenek a szúnyogok, és a legtöbb bogár, ami az Én Drágámnak a szenvedéseit okozza!

Annyira rossz ezeket a pöttyöket látni rajta, és nézni ahogy szenved mert viszket neki. De ennek már hamarosan vége! Bár még holnap egy újabb tubus krémet fel kell neki íratni, de nyárig már remélhetőleg nem fog kelleni!



A mai napom nem igazán úgy alakult, ahogy terveztem. Ugyanis úgy volt hogy egy egész napot fogok állni egy Oriflames stand mögött egy sport és egészség napon. De reggel, amikor már fel voltam öltözve, kisminkelve, akkor vettem észre hogy jött egy sms a lánytól akivel mentem volna, hogy nem tud jönni mert beteg!:( Bár már hajnalban küldte, nem vettem észre:((( Pedig szívesen visszaaludtam volna még! De azt is sajnálom hogy nem tudtunk elmenni, mert nagyon készültem rá! Életemben először vettem volna részt ilyesmiben!:( Na de sebaj, ugyanis kihasználva hogy itthon maradtam, elmentünk a Veresegyházi Medve otthonba!


Nagyon sok szép macit láttunk, amit Dávid csak kutyának nevezett először! De aztán mondta hogy brumm-brumm.:)


A medvéken kívül még láttunk farkast és Őzikét, meg vaddisznót akik annyira büdösek voltak, hogy nem tudtuk sokáig nézni Őket!

Itt (szerintem ez a rangidős mackó) éppen nyuszit eszik:)


Itt Pedig Engem láthattok a kis drágámmal:)Ennél a képnél a mancsokra hívnám fel a figyelmeteket!:) Szerintem nagyon cuki:)))))

Áki épp azelőtt jött haza apukájától mielőtt indultunk volna, de Ő nem akart velünk jönni, mert tavaly májusban voltak a sulival. Inkább ott maradt a mamánál forma 1-et nézni:(

2008. szeptember 12., péntek

Üveggolyó!

Kaptam egy üveggolyót Gertitől!
Életem első virtuális üveggolyója:) Köszi Gerti;-)


A: Apa
Á: Áki
B:Barátság
C: Cica
CS: Család
D: Drágaság
E: Engedély
É: Érzelem
F: Függőség
G: Gumilabda
GY: Gyurikám
H: Hajnal
I: Ingerült
Í: Íjászat
J: Jutalom
K: Költségvetés
L: Lámpaláz
M: Mani
N: NEM
O: Olykor
Ó: Ó Istenem
Ö: Ökörszem
Ő: Őőőőőő....
P: Polgárias
R: Rest
S: Sóbarlang
SZ: Szerelem
T: Tuti
TY: Tyúkanyó
U: Ugatás
Ú:Újdonság
Ü: Üvöltés
Ű:Űr
V: Versike
W:World (Trade Center)
X: Xar
Y: ???
Z: Zene
ZS: Zsivaj


És ahogy ez lenni szokott, gurítom is tovább az üveggolyót, ! számomra nagyon kedves Bloggernek:)

1: Sedit, Kriszta és Boróka
2: Mia, és Maja
3: Csupella (remélem benéz:)
4: Kíra Csenge, és Anyukája

Jó gurigázást!:))))

2008. szeptember 8., hétfő

Egy szuper hétvége

Mint a címből is kiderűl, nagyon jól sikerült hétvégén vagyunk túl:)

Szombaton elmentünk a barátnőm fiának a 9. szülinapjára, és ott is aludtunk. (ha oda megyünk szinte mindig ott alszunk)
Még odafelé a savoya parkban Dávid repülőt vezetett:)

Bárátnőmnek 3 fia van, és Én vittem a saját kettőmet, és így mindenkinek volt kivel játszani!

Igazából nem is igen ragoznám a szót, hiszen a képek magukért beszélnek:)

Talán még annyit, hogy a tűzön csülkös bableves készült csipetkével, ami isteni lett!:)))))

De ami elszomorító, az az, hogy Dávidka lábaszárán kijött egy csomó új pötty, még szombat este, amikor nnem is pucérkodott:( Pedig bekentük szúnyogriasztóval, a Fenistil cseppet is kapja, és mégis!

De ennél nagyobb baja sose legyen egy gyerknek se!!!!

Szép hetet kívánok mindenkinek

2008. szeptember 6., szombat

Kármán - Look-alike Meter

MyHeritage: Look-alike Meter - Family tree template - Descendants

1 délelőtt a Heim Pálban

Na ne tessék megijedni, semmi komoly, csak a bőrgyógyászaton voltunk. Bár számomra ez is elég tragikus élmény volt, hisz láttam sok-sok beteg gyermeket!:( És azon imádkoztam végig, hogy komolyabb ügyben soha ne kelljen ilyen helyre jönnünk!

Tulajdonképpen azért mentünk oda, mert Dávidkám testén kb 1,5 hónapja jelennek meg újabb és újabb pöttyök, amit a gyerek orvosunk, és az itteni (felnőtt)bőr gyógyász is egyértelműen étel allergiának titulált. És mivel már minden olyan tényezőt kizártam Dávid étrendjéből, ami szóba jöhetett volna, de a pöttyök csak nem múltak, sőt... ezért döntöttük a gyermek szak orvos mellett. Aki megdöbbenve hallgatta hogy mit mondott nekünk az előző két (szakember), és fel volt háborodva, hogy egy ilyen nyilvánvaló ROVAR CSIPÉS ALLERGIÁT!!!!! hogy lehetett étel allergiának nézni????
Na mindegy a lényeg, hogy még 2-3 évig tavasztól őszig ez vár szegény babámra, hogy akár egy szúnyog csípéstől is tele lesz a teste kiütéssel, amit ahol el ér, szépen el is kapar, mert viszket!:(
Ebben az időszakban napi 3szor kell adjak neki fenistil cseppet, és egy különleges krémmel kell kenegetni, amit csak megrendelésre hozat a patika! És reggel este(főleg amikor kimegyünk az utcára, vagy a mamáékhoz) szúnyog riasztóval kell bekenni Dávid csuklóját, bokáját, nyakát!

Ma is rendesen le kell kenni, ugyanis gyerek zsúrra megyünk a barátnömékhez kertes házba:)

Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok! Használjátok ki a kánikulát:)

2008. augusztus 26., kedd

Kicsit megint kizökkentem a napló írásból:( És nem tudom vissza fogok e tudni zökkeni!:(

Nagyon csodálom az olyan anyukákat, mint Mia, és Maja anyukája, akinek ennyi energiája van még bloggolni is, a két gyönyörű gyermeke mellett!

Engem sokszor úgy legyőz Dávid, meg Áki, és a sok minden más, hogy sokszor örülök, ha eljön az este és egy kis csönd borul a házra!

Ma is olyan sikítást lerendezett Dávid, hogy belefájdult a fejem, és egy advilt be is kellett vennem, pedig nagyon ritkán szedek gyógyszert!

Dávid olyan szinten tud sikítani, hogy -ahogy Gyuri mondta, agykéregbe hatoló a hangereje-!


Jövő héttől megkezdődik az iskola, November első hetében meg megy Dávid bölcsibe!:( Nem jó szívvel viszem oda, de muszáj lesz, mert ha lejár a gyed, akkor nem fogunk kijönni abból a kis pénzből ami a gyes, Gyuri meg már ennél többet nem tud magára vállalni. Reménykedem, hogy Dávid nem lesz túl beteges, és az anyafüggősége is csökkeni fog valamelyest, és könnyen beszokik majd a bölcsibe! Bár ezen még ráérek izgulni!


Kicsi Dávidkám teste tele van kiütéssel, amit egy babafürdető váltott ki nála. Nevezetesen a Gabi babafürdető!:( Kenem neki rázó keverékkel, de nagyon lassan akar leszáradni , ráadásul, amit elér, azt el is kaparja szépen!:( Apa csokis kekszet vett az autóba:)

2008. augusztus 13., szerda

Eltelt a nyaralás:(






Hamarabb mint gondoltuk!


Gyulát mindenkinek csak ajánlani tudom, ugyanis gyönyörű város. Méltán nevezhetnék a vizek városának, (bár tudom hogy az Tata) mert itt is rengeteg víz van! A városban szökőkút formájában, de ahogy kocsiba ül az ember és megy 5 km-t már újabb tó, vagy kőrös fogadja!


Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, mert végig gyönyörű időnk volt, csak péntek este jött a vihar, de az is már szombat délelőtt elvonult!


Habár Mi nem is vagyunk nagy strandolók. Egyszer elmentünk a gyulai várfürdőbe, ahova 3-unknak (Dávidra még sehol nem kell fizetni) 5200 ft volt a belépő, és Mi csak egyszer voltunk medencében. Ugyanis Dávidot nem lehetett akárhova bevinni, mert hideg volt a víz!:( Az un. gyermek paradicsomba, meg a szülők nem mehettek be, csak térdig( amit nagyon helyeseltem) Csakhát a Dávid kezét elengedni nem lehetett, Ő meg ment volna mindig a nagyobb vízbe!


De Áki az kihasználta a strandot. Alig láttuk. Állandóan a vízben volt, főleg ott ahol csúszda van. Na annak a vize igazán hideg volt, én ki is hagytam a csúszást, pedig nagyon szeretem:(




Az egyszeri fürdésünk a hullám medencébe volt, ahol Dávid félt, így vele ki kellett menni. Sőt Apját is "kiparancsolta" a vízből:)




Nem baj megérte, mert Áki nagyon jól érezte magát!:))))




De hál istennek ezen kivül rengeteg mindent lehet csinálni Gyulán, és környékén!


Ott van pl. Gyulavári (gyulától 7km re) ahol Almássy gróf kastélya található. Nagyon jó interaktív szobákkal! Az első szobában pl szinte minden nemzet himnuszát meg lehetett hallgatni!


Dávid épp a Portugál himnuszt élvezi:)


A következő szobában pedig az ott élő, és élt művészek alkotásait lehetett megnézni, egy érintő képernyős számítógép segítségével! Nagyon tetszett!


Ennek a kastélynak a kertje is gyönyörű! Bár ezen a képen annyira nem látszik:p



Miután itt mindent megnéztünk vissza indultunk a szállásunk felé, ami egy gyönyörű park közvetlen szomszédságában volt, 1800-as évekből való fákkal.




És természetesen a hozzá tartozó élő világgal!


Ha minden igaz, ez egy cincér. De ha nem jól tudom, akkor javítsatok ki nyugodtan. Iszonyatosan nagy bogár. A mérete akkora mint egy férfi hüvelyk ujja, és ez csak a teste, a tapogatója még nagyobb!


Hát mit mondjak nem lett a kedvenc élőlényem, annyira nem, hogy aznap éjjel, amikor ezt láttuk rém álmaim is voltak vele/miatta!:(



Most ennyi az élménybeszámoló, hagyok későbbre is!:)


Szép napot Mindenkinek!

2008. augusztus 5., kedd

Nyaralni mentünk!

Bizony 1 hét Gyulán! Legközelebb Augusztus 11.-én leszünk gépközelben!
Remélhetőleg sok-sok szép élménnyel, és még több fotóval!
Addig is mindenkinek szép hetet Kívánok!

2008. augusztus 3., vasárnap

Paplak buli

Ilyen jól, mint most már nagyon rég nem éreztem magam.


De kezdjük az elején!:)
Szombat délelőtt, miután kivártuk, hogy Dávid úrfi végre felébredjen (ami meg is történt délelőtt 10 órakor:P) Elvittük Ákit Sződligetre, hogy apukájával töltse a 40. szülinapját. Hazafelé jövet, tettem egy olyan megjegyzést a Drágámnak, hogy de jó lenne ha anyukád itt lenne, vigyázna Dávidra, mi meg le tudnánk menni kicsit Paplakba szórakozni! (ez egy közeli szórakozóhely) Erre Gyuri fogta, és felhívta anyukáját Nyáregyházán, hogy nem jönne e fel Dávidhoz? Elég volt Gyurinak egyszer mondani, és anyós már mondta is, hogy jön, csak menjünk érte, és aztán vasárnap hozzuk is haza!
Délután 4 órakor már ott is voltunk. Aztán úgy alakult, hogy nem csak anyós, hanem após is jött. ( de ez tényleg részlet kérdés)
Szóval. Este 9 felé lementünk erre a helyre, ahova jött a Bátyám a barát nőjével is, és reggel 4 ig el se jöttünk!:) Utána még elsétáltunk egy Gyros büfébe, ahol már el fogyott a gyros, így én nem is ettem semmit, Gyurika meg hamburgerrel ki egyezett.
És bizony volt reggel fél hat mire haza értünk.:)

Nagyon nagyon jó buli volt, tánccal, biliárdozással, jókedvvel!


És ami a lényeg hogy Dávid alig sírt értünk! Azt mondta a mama, hogy ilyen jó gyerek még sose volt, amikor vigyázott rá, mint most!:)))))

Úgyhogy teljes a boldogságom!

2008. július 29., kedd

Nyugodt hétköznapok

Mint a címből is kiderül, nagyon csendesen, nyugodtan telnek a hétköznapjaink.
Áki nagyon sokat van az apukájánál, vagyis a nagyinál a telken, ahol nagyon jól érzi magát! De ilyenkor amikor nincs itthon nagyon hiányzik nekünk! De ma, vagy holnap már jön is haza.
Igazán jó dolga van, szinte egész nyáron nyaral. Jövő hét kedden, megyünk Gyulára 1 hétre. Szerintem én jobban várom mint a gyerekek!:) Bár Dávid még fel sem fogja a dolgot!:)

A múlt hétvége nagyon jól, és gyorsan eltelt. Végre apa is velünk volt, mert be fejezték a kereszt anyjánál a villany szerelést. Így elmentünk Vecsésre egy Kárpátia koncertre. Dávid meg otthon maradt a mamánál, és még/vagy már, fent volt mire mentünk haza. De nem sírt, úgyhogy nem volt baj, hogy fent van.

2008. július 14., hétfő

Strandolás

Hétvégén pontosabban szombaton, strandon voltunk, persze az UV sugárzásra nagyon oda figyeltünk, és egy nagyon klassz árnyékos helyet találtunk. Amikor meg a vízbe mentünk jól bekentem Dávidot és még trikót is adtam rá. Így még le se barnult a drágám.Csak egyetlen kellemetlenség volt, mégpedig hogy Apa nem tudott velünk jönni, mert Ő dolgozott a bátyámmal!:( De a gyerekek nagyon élvezték, és ez mindent megért.

Vasárnap pedig a mamáékhoz mentünk Nyáregyházára, ahol ugyancsak pacsinzhattak a gyerekek a medencében!
A kislány a képen, a nővérem lánya, akinek ma van a 16.szülinapja! Isten éltessen Barbika!

2008. július 9., szerda

2 hónap után




Ha a lustaság fájna, ordítanék!:) Ezért nem írtam eddig a blogunkat!


Ezalatt a 2 hónap alatt, nem túl sok minden történt velünk, ami említésre méltó lenne!


Dávid betöltötte a másfél évet, Ákinak befejeződött a suli, és szinte azóta nyaral apjával!:)


Dávidkám megkapta a 18 hós oltást, amitől 4 napig lázas volt, és a bölcsibe is be lett iratva!


Én csak februártól akartam vinni, de azt mondták, nem tudják addig tartani a helyet, így október végén, november elején vinnem kell!:( Nagyon remélem hogy bírni fogja a szervezete, és nem lesz tulságosan beteges!




Ami engem illet, én feladtam a fogyókúrát az 50. ik napnál, de az étkezésemre ugyan úgy oda figyelek, és ezálltal, azóta is olvadnak le a kilók rólam:)




Dávid haját levágattam géppel, ami mindenkinek nagyon tetszik, főleg apának!:)


Az unokahúgom is elbalagott 8.ból. Így neki is új élményeket tartogat a szeptember!

Egyébként Dávidkám , szókincse, és tudása,napról napra bővül. Pl már ki tudja nyitni a hűtőszekrényt, a bejárati ajtót,-amit meg is nevez, hogy ajtó, ha mondom neki hogy köszönöm, ő mondja hogy sziszeszen. És bármit kérek tőle megérti, és megteszi! Gondolok itt olyan dolgokra, hogy hozd ide a lapátot, vagy tedd el apa zokniját a fiókba. Lehet hogy elfogult vagyok kicsit, de szerintem nagyon értelmes a kisfiam!:):D

Most ennyi jutott eszembe hirtelen! Próbálok visszazökenni a naplóírásba, mert ha megkezdődik a munka, úgy se lesz rá időm!

Szép napot Mindenkinek!

2008. május 13., kedd







Ami a hétvégénket illeti, nagyon jól sikerült! Úgy alakult, hogy már szombaton lementünk anyósékhoz Nyáregyházára. És amikor leértünk, akkor közölték, hogy ők másnap nem lesznek otthon, ugyanis az egyik unokának konfirmálására kell menni! Nekünk (sógór nömnek, meg Nekem) ki volt adva, hogy mit kell főznünk! Húsleves, Bolognai makarónival! Én odatettem, lehaboztam a húslevest, és megcsináltam a bolognainak a húst. Ildire maradt a leves őrzése, és a makaróni kifőzése. Engem meg Apa elvitt Magyarország közepére, ami Pusztavacson, Tőlük olyan 30km-e van! Onnan még elmentünk jó sokat autókázni, és hazafelé menet megláttuk, hogy Hernádon búcsú van! Megbeszéltük hogy délután visszamegyünk a többiekkel együtt. Így is történt! Én anyósommal még a körhintára is felültem! De Dávidka viszont, ahogy elindult a kis körhinta, ahol mindenféle járgányba be ülhetett volna, el kezdett sírni! Pedig tavaly gyerek napon, ki se lehetett venni!



Aztán eljött a vasárnap, amikorra is a kisvasútas kirándulást terveztük! Már reggel 7-kor indultunk. Gyönyörű időt fogtunk ki. Én nem is gondoltam volna hogy ilyen sokan vannak ezen a kisvasúton! Mi pont olyat fogtunk ki, hogy nosztalgia vonat, amire 1200ft a jegy, a sima dízelre 400 Persze mindkettő oda vissza. De ami még nincs fent az interneten erről a vonatról, az az, hogy fehér vagy világos ruházatba semmi képp ne ülj fel, mert olyan szinten jön be az ablakon a korom, és parázs (nincs üveg az ablakban) Hogy Gyuri fehér pólója, tiszta fekete lett! Na meg Dávid is, és mindenki! De a gyerek nagyon élvezte apósommal együtt! Neki tényleg nosztalgia volt, ugyanis mint elmondta, annak idején ilyen vonattal járt dolgozni! Azt mondta ezt az élményt soha nem fogja elfelejteni!


Aztán kb fél óra pöfékelés után megérkeztünk Király rétre, ami nagyon szép hely! Mindenkinek csak ajánlani tudom!!! Kb fél óra kényelmes séta után kiértünk egy nagy tisztásra, ahol kiépített tűz rakó helyek voltak, és ott nyugodtan meg tudtuk sütni a szalonnánkat. Mondanom se kell, hogy Dávid nagyon élvezte azt a nagy teret, ahol szabadon szaladgálhatott! Persze volt olyan is, hogy hosszú perceket elmolyolt egy-egy fa darabbal, vagy hasonlóval! Sőt! Segített apának tüzet rakni, olyan ügyesen hordta oda a fa darabokat, de tűzhöz szerencsére nem mert közel menni! Szóval mindent összevéve nagyon jól sikerült hétvége volt! Csak a végére az örömhöz jött egy kis üröm, mivel megbüntettek minket tiltott helyen való parkolásért! De a kapitányságra bemenve, 3000ft al megúsztuk!
Szép napot Mindenkinek!