2008. december 28., vasárnap

Vége a karácsonynak








Sziasztok. Igen Edit, még élünk:)




Nagyon jól telt a karácsonyunk, évek óta nekem ez volt a legjobb szentestém. Mégpedig azért mert fentvolt mindkét tesóm, a nővérem lányai, és játszottunk egy jót. Előszőr Activityztünk, azután meg bassoztunk. Ez utóbbi egy nagyon jó, kockával játszandó játék:) Gyurival mindenkit elvertünk:)




Ami azt illeti két szenteste is volt, ugyanis most az az év következett, amikor is Ákos az apjánál tölti a szentestét. Ilyenkor nemes egyszerűséggel Mi itthon egy nappal korábban tartjuk az ajándékozást. :)




Ez így mindenkinek jó, de Főleg Ákinak:)




Edit sikerült a mézeskalács, de nem lett elég puha:( Nem tudom miért.Pedig még a szomszéd gyerekek is segítettek csinálni:) Na de majd jövőre ügyesebb leszek. És a tojáshab felverésénél se voltam elég kitartó, így nem lett kemény a hab, és nagyon nehéz volt díszíteni. A végére nagyon elfáradtam.:(




Viszont a többi étel, és a bejgli is remekül sikerült!:):):)




Apa a töltött káposztámról ódákat zeng, a bejgli nekem, meg Ákinak ízlik nagyon, a halászlé, és rántotthal meg mind elfogyott.




Most rendhagyó módon anyósék is itt töltötték a szentestét, és nekik is nagyon ízlett minden. Aztán 25.én együtt mentünk hozzájuk haza Nyáregyházára. Ott csak 1 napot voltunk, mert Dávidkám beteg lett, és azóta is az. Márcsak abban reménykedem hogy 30.ra meggyógyul és le tudjuk vinni anyósékhoz, hogy mi el tudjunk menni szilveszterezni. Ha nem, akkor maradunk itthon. Bár már most sokkal jobban van, mint 26.án:)




Ami az ajándékokat illeti, idén csak a gyerekeknek jutott:( És még ennek ellenére is azt mondom hogy ez volt hosszú évek óta legszebb karácsonyom:)

2008. december 25., csütörtök


Áldott. békés karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek.

2008. december 19., péntek

SEGÍTSÉG!!!!!

Mint sejtettem, nem sikerül a dvd-t gépre se tenni, nemhogy ide:(
Kérlek segítsetek! Köszi!

A buli!:)






















Mint mindig, most is késve, de itt a buliról az ígért beszámoló, és a képek!

Nagyon jól sikerült a szülinap. Apa és fia mindketten nagyon jól érezték magukat! Dávidkám egészen fél egyig bírta, csak aztán feküdt le:)
A sok dolgom miatt, sajnos nem sok kép készült. A résztvevőkről egyáltalán, és Dávidról is csak amikor a tortát eszi az lett megörökítve!
Amikor az ajándékunkat átadtuk, akkor megkértünk valakit hogy fényképezzen, de nem jött össze neki, egy kép sem:( De sebaj, Dávidka így is nagyon örült mindennek. Nálunk most minden a Thomas körül forog, így tőlünk is ilyen ajándékot kapott, és aki tőlünk kért tanácsot, hogy mit vegyen, neki is azt ajánlottuk. Meg is lett a hatása, ugyanis Dávid a sok Thomas ajándék láttán tiszta extázisba került!
Tőlünk kapott egy kispárnát, és egy hatalmas darabokból álló kirakót. Ezen kívűl kapott még műanyag thomast, ami kockákat szállít, Dvd-t, mesekönyvet, (nem thomas:) ) egy gyönyörű pihe-puha köntöst, csak abba nem engedte magát lefényképezni.:( Meg még sok egyebet is.



Más.
Egészen jól bírjuk mostanában a bölcsit. Már 3 hete járunk betegség nélkül, és már egy nap volt hogy sírás nélkül bemegy a csoportjába:)
Sokszor ki szoktam lesni, miután bemegy, és nem túlzok, fél perc múlva már kutya baja, még ha sírva megy be, akkor is, addigra elfelejti:)
Csináltak a bölcsiben DVD-t egy nap a bölcsiben címmel. Ha sikerűl fel fogok tenni belőle egy részt:)

2008. december 10., szerda

Születésnap


Drága kisfiam. Isten éltessen nagyon nagyon sokáig!


Boldog születésnapot kívánunk Neked!

Szombaton lesz a buli, akkor jövök képekkel, és beszámolóval!