2010. március 6., szombat

Dávid az óvodás



Dávid első farsangjáról néhány kép:-)
Újra itt. A család még alszik, így van egy kis időm naplózni.
Dávid már 1 hónapja ovis, és örömmel jelentem hogy nagyon szereti, és még nem volt beteg. SŐT!!!! Mire elindult az ovi szinte teljesen szobatiszta lett. Ott már a délutáni alvásnál sincs rajta pelus, és még csak egyszer pisilt be. Olyan is előfordult, hogy felébredt alvás közben és kiment pisilni. A kaki még nem akar a bilibe menni, de nyáron már teljesen elveszem a pelenkát, és akkor kénytelen lesz. Most azt csinálja hogy megvárja amíg este ráadom a pelust, és egyből belecsinál:-)
De ennél nagyobb bajunk sose legyen.
Nekem a suli elég jól megy. Már májusban vége is lesz a második félévnek.
Áki már nagy fiú. Ők az osztállyal most épp a március 15. re gyakorolnak, ugyanis ők fognak műsort adni az egész sulinak:-) Aztán meg lesz egy úgynevezett Táncsics nap, amire pedig a We are the world című számot tanulták be:-) Teljesen ennek hatása alatt van most!

Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem tudom a naplókat követni, de higgyétek el, nem sok időm van gépezni.
Mindenkinek nagyon jó egészséget, és kellemes hétvégét kívánok.
Puszi Julcsi


1 megjegyzés:

csupella írta...

De aranyos vagy pajtikám!:)
Örülök,hogy minden ilyen jól alakul!