2008. március 26., szerda

Pótlás!

Nem is tudom hol kezdjem a beszámolómat!
Március 21, péntek
Kezdem azzal, hogy Ákinak nem sikerült azt a tortát megvennem, amit akartam. Ugyanis megrendeltem a fekete erdő tortát, és amikor mentem érte, akkor közölte a csaj, hogy már nem tudták elvállalni! Hozzáteszem, hogy a házunk végében van ez a kis cukrászda, és évek óta ismer a nő! Nem tudom meddig tartott volna megnyomni a kaputelefont, és szólni!Na mindegy, végül vettem neki orosz krém tortát az árkádban!
Amit végül nem is itthon ettünk meg, ugyanis a kereszt lányomnak pénteken tartotta a nővérem a 18. szülinapját, amire Ákival elmentünk. És mivel másnap már utazott el apjával, gondoltam, ott jobban elfogy majd a torta! Amíg mi buliztunk, addig apa itthon maradt Dávidkával, ami elég furi volt ugyanis Én nem szoktam apa nélkül bulizni. De ez most nagyon jól sikerült buli volt, és már 23 óra előtt bőven itthon voltunk. Amilyen szerencsés apa, Dávid nagyon hamar elaludt és semmi gond nem volt vele. Észre se vette hogy nem vagyok itt.

Március 22 szombat.
A szombat elég csendesen telt. Délelőtt Áki elment Apjával Ráckevére egy horgász tanyára, ahonnan csak holnap jön meg.
Délután átjött egy barát nőm 3 héttel idősebb kisfiával, és Ákival egyidős nagy fiával. Úgyhogy a délután kellemesen telt! Megbeszéltük, hogy mennyire sok hasonlóság van a gyerekek között, főleg a rosszalkodás terén!

Március23,vasárnap.
Ezen a napon, elmentünk Csepelre Dávid kereszt szüleihez, akik Erdélyiek, és náluk ilyen kor bárány sültet szokás enni, és minket is megtiszteltek azzal, hogy meghívtak. Nagyon jól éreztük magunkat, és a kaja is fenséges volt!
Csak egy kis üröm keveredett az örömbe, ugyanis azóta is nagyon fáj a fogam!:(

Március 24 Hétfő
Eljött a locsolkodás napja, amit apa már nagyon várt!!! Ugyanis annyira büszkén ment az Ő nagy fiával a lányokhoz, hogy csak na. Akik főleg Nyáregyházán voltak. Addig Én ott maradtam mamáéknál!
Aztán délután már jöttünk is haza. Csak előbb útba ejtettük Apa kereszt anyukáját aki Gyömrőn lakik. Ott volt az egyik lánya is 1 éves kislányával. Nem tudom miért, de Dávid olyan keservesen sírt a kislány közelében, alig tudtam megvigasztalni,de szerintem az álmosság miatt volt, mivel alig aludt valamit a kis drágám! De aztán csak megbékélt vele, és jól elvolt a 2 törpe!

Március 25, kedd
Kedden már elviselhetetlenül fájt a fogam, ha nem volt bennem fájdalomcsillapító, ezért elmentem a fog orvoshoz aki délután rendelt. Fel akarta fúrni a fogam, mondván, hogy haldoklik, én még kikönyörögtem, próbáljuk meg gyógyszerrel csillapítani a gyulladást, ami egyébként a röntgenen nem látszott, és én nem tudom megmondani melyik fogam fáj igazából, ugyanis az egész jobb oldalamra kisugárzik a fájdalom. És féltem, hogy rossz fogamat fúrná ki! Így most szedem a Dalacint és a Cataflamot, ami már nagyon nehezen akar hatni. Remélem lesz valami változás, mert már szörnyű!

Hát kb ennyi minden ami történt velünk, ezalatt a pár nap alatt! Remélem már újra sűrűbben fogok tudni jönni!
Szép estét mindenkinek!

2 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

Fádalom űző minden jót kívánunk!
Puszi

csupella írta...

Sajnallak a fajdalom miatt:(Teljes mertekben aterzem:(
Apa nelkul is kell neha bulizni,foleg igy,hogy meg jol is erzed magad:)
Orulok,hogy kellemesen teltek napjaitok!!
Anita